fehér ház

Amerikai elnökválasztás: kiszivárgott, hogy Biden fontolgatja a visszalépést

2024. július 03. 18:49 | Portfolio

Amerikai elnökválasztás: kiszivárgott, hogy Biden fontolgatja a visszalépést

Kritikus órákat és napokat élnek meg a Demokrata Pártban azok után, hogy Joe Biden leszerepelt a legutóbbi elnökjelölti vitán Donald Trump ellenében. A New York Times belső információi szerint Biden azt mondta egyik szövetségesének, hogy mérlegeli, folytatja-e a versenyt, ami jelentős fordulat az elmúlt napok híráramlásai után. Eddig ugyanis Biden csapata azt hangoztatta, hogy nem lép vissza az elnök a versenyből, viszont ezt az elhatározását arra is építette, hogy elzárkózott még a demokrata politikusok megkeresései elől is, a kampánytámogatók, adományozók pedig egyre elégedetlenebbek. Közben már érkeztek olyan hírek, hogy alelnöke, Kamala Harris lenne az első számú alternatíva. A fogadási piacon kialakult legújabb esélyek szerint Harrisnek már nagyobb esélye lenne Trump ellen, mint Bidennek.

Alulmaradt Joe Biden az elnökjelölti vitán, megy a találgatás a lecseréléséről

2024. június 28. 07:11 | Szabó Ákos

Alulmaradt Joe Biden az elnökjelölti vitán, megy a találgatás a lecseréléséről

Magyar idő szerint péntek hajnalban rendezték az idei amerikai elnökválasztási kampány első vitáját, amelyen a republikánus Donald Trump a tőle vártnál összeszedettebbnek bizonyult, bár a túlzásokkal operáló exelnök a tényekkel továbbra is hadilábon állt. Eközben a hivatalban lévő demokratának, Joe Bidennek nem igazán sikerült dinamikus és energikus teljesítményt nyújtania. A moderátorok kérdéseit gyakran figyelmen kívül hagyó, személyeskedő támadásokkal tarkított csörte után több amerikai médium is arról ír, hogy a Demokrata Párton eluralkodott a pánik a 81 éves elnök szereplése miatt.

Ma végre szemtől szemben csap össze Biden és Trump – Elképesztően szoros a versenyfutás a Fehér Házért

2024. június 27. 17:00 | Szabó Ákos

Ma végre szemtől szemben csap össze Biden és Trump – Elképesztően szoros a versenyfutás a Fehér Házért

Ma este eljön a várva várt pillanat: a 2020-as párharc visszavágójaként is leírható idei elnökválasztási kampány során először fogja Joe Biden és Donald Trump ütköztetni az Egyesült Államok jövőjéről alkotott terveit. Az eddigieknél sokkal hamarabb rendezett vita nem hagyományos módon fog zajlani, ahogy a mostani kampányidőszak sem a szokványos mederben folyt: mindkét párt jelöltjének kiléte szinte végig biztosra volt vehető, arról nem is beszélve, hogy 2024-ben fordulhat elő az amerikai történelem során először, hogy egy büntetőbíróság által elítélt személyt válasszanak a világ leghatalmasabb emberévé. A sorsfordító lehetőséget magában rejtő szócsatával mindenesetre új fokozatba kapcsol a kampány, és mind a demokrata, mind a republikánus zászlóvivőnek rengeteg vesztenivalója lehet.

Közeledik a nagy nap: így várja Joe Biden és Donald Trump az összecsapást

2024. június 24. 09:27 | Portfolio

Közeledik a nagy nap: így várja Joe Biden és Donald Trump az összecsapást

Joe Biden amerikai elnök és elődje, Donald Trump nagyban készülnek a héten esedékes első elnökjelölti vitájukra, bár a módszereik eléggé eltérőek - írja a CNN. A demokrata Biden múlt hét csütörtök óta a mindenkori elnök vidéki birtokán, Camp Davidben tartózkodik, és akár a vitára is onnan érkezhet, miközben Trump a lehetséges alelnökjelöltjeit is bevonja a szakpolitikai kérdések megvitatásába.

Felvétel: csúnyát bakizott Joe Biden, a Fehér Ház sem hagyta szó nélkül a dolgot

2024. június 18. 12:37 | Portfolio

Felvétel: csúnyát bakizott Joe Biden, a Fehér Ház sem hagyta szó nélkül a dolgot

Az utóbbi napokban több videó is vírusként terjedt az interneten Joe Biden amerikai elnökről, amelyeken egyesek szerint zavarodott állapotban látható a demokrata politikus. A Fehér Ház ezután azzal vádolta meg "jobboldali kritikusait", hogy egy félretájékoztató kampány keretében szándékosan úgy szerkesztettek meg videókat, hogy rossz fényben tüntessék fel az elnököt, és aláássák a demokrata politikus mentális rátermettségét - írja a BBC.

Itt van Joe Biden mesterterve: megoldás születhet Amerika egyik legnagyobb problémájára?

2024. június 18. 09:21 | Portfolio

Itt van Joe Biden mesterterve: megoldás születhet Amerika egyik legnagyobb problémájára?

Hamarosan újabb bevándorlásügyi intézkedést jelenthet be a Fehér Ház. Miután a Joe Biden amerikai elnök vezette kormányzat nemrég a mexikói határon érkezőket érintő szigorítást vezetett be, ezúttal a papírok nélkül legalább 10 éve az országban élő, amerikai állampolgárokkal házasságban élő személyeknek nyújthat védelmet a kitoloncolás elől - írja a CBS News.

Ősellensége is reagált a Donald Trump elleni ítéletre

2024. május 31. 14:55 | Portfolio

Ősellensége is reagált a Donald Trump elleni ítéletre

Hillary Clinton, a Demokrata Párt korábbi elnökjelöltje is reagált Donald Trump tegnapi bírósági elítélésére. A republikánus Trump által 2016-ban legyőzött volt külügyminiszter nem eresztette bő lére a kommentárját.

Amerikai fegyverek orosz terület ellen? Megszólalt a Fehér Ház

2024. május 30. 08:11 | MTI

Amerikai fegyverek orosz terület ellen? Megszólalt a Fehér Ház

Az Egyesült Államok egyelőre nem változtatott ellenző álláspontján, ami az Ukrajnának küldött amerikai fegyverzet felhasználását illeti orosz területen - közölte John Kirby, a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora újságíróknak tartott online sajtóbeszélgetésén szerdán.

Biden komoly atomfejlesztési programot jelentett be

2024. május 29. 18:11 | Portfolio

Biden komoly atomfejlesztési programot jelentett be

A Fehér Ház új intézkedéseket vezet be az amerikai atomenergia-ipar támogatására, melyek célja a szén-dioxid-mentes energiatermelés elősegítése és a versenyképesség növelése. A Biden-adminisztráció intézkedéscsomagja a biztonsági költségek csökkentését és az építési kihívások kezelését célozza, miközben figyelembe veszi a radioaktív hulladékkezelés problémáját és az emberi egészségre való potenciális kockázatokat. Az új nukleáris intézkedési tervbe a hadsereget is bevonják.

Rettegés lett úrrá a demokratákon: minden arra mutat, hogy nagy bukás vár Bidenre

2024. május 29. 12:15 | Portfolio

Rettegés lett úrrá a demokratákon: minden arra mutat, hogy nagy bukás vár Bidenre

A Politico arról ír, hogy a Demokrata Párt felsővezetése "ki van borulva" azon, hogy Joe Biden hivatalban lévő elnök óriási vereséget szenvedhet elődjével, egyben 2020-as riválisával, Donald Trump republikánus politikussal szemben. Az újság úgy fogalmaz a párton belüli helyzetről, hogy "közel öt hónappal a választások előtt az aggodalom kézzelfogható ijedtséggé változott több mint egy tucat pártvezető és tisztviselő szerint."

Váratlan fordulat boríthatja az amerikai választást: így lehet, hogy sem Trump, sem Biden nem lesz elnök

2024. május 18. 10:00 | Szabó Ákos

Váratlan fordulat boríthatja az amerikai választást: így lehet, hogy sem Trump, sem Biden nem lesz elnök

Kísérteties módon pontosan 200 évvel ezelőtt történt olyan legutóbb, hogy olyan jelöltből lett amerikai elnök, aki nemhogy nem szerezte meg a legtöbb választó szavazatát, de az elektori kollégiumban sem gyűjtötte be a legtöbb voksot. Logikus módon azt hihetnénk elsőre, hogy a "szabadság földjén" az elnökválasztás olyan szimplán működik, hogy az a jelölt arat győzelmet, akire a legtöbben adják le szavazatukat, ez azonban távolról sem így van: a döntés a tagállami delegáltakból álló elektori kollégium kezében van. Az pedig tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ha az elektorok között nem szerez egyik jelölt sem többséget, vagy döntetlen alakul ki, akkor borul az egész rendszer, és a legvégén akár a nép akaratával szöges ellentétben lévő eredmény is születhet. Ahogy 1824-ben, ez a demokratikusságát nézve megkérdőjelezhető lehetőség idén is fennáll; sőt még az is előfordulhat, hogy nem Donald Trump és nem is Joe Biden lesz az Egyesült Államok következő elnöke. Mindez kétség kívül óriási alkotmányos válságot szülne, de, hogy miért is lehetséges egyáltalán, most kiderül.

A Kongresszus szembement Bidennel: nem vonnák meg Izraeltől a hadi szállítmányokat

2024. május 17. 09:13 | Portfolio

A Kongresszus szembement Bidennel: nem vonnák meg Izraeltől a hadi szállítmányokat

Az Egyesült Államok képviselőháza csütörtökön elfogadott egy törvényjavaslatot, amely arra kötelezné Joe Biden amerikai elnököt, hogy zavartalanul szállítsa a fegyvereket Izraelnek. A főleg republikánusok és néhány demokrata által átvitt tervezet szembemegy Biden döntésével, miszerint elhalasztott egyes Jeruzsálembe tartó légibomba-szállítmányokat. Eközben a Fehér Ház egymilliárd dolláros izraeli katonai csomagról döntött nemrég, a két állam közötti szövetséget aláhúzandó.

Részletes keresés